Szakszervezetek és civil szervezetek összefogása a társadalombiztosítás megmentéséért - 2007
 
FEJEZETEK
  • - TB Mentés
  • - Előzmények
  • - Sztrájktárgyalás
  • - Egészségbiztosítási konferencia
  • - Társadalmi Szolidaritás Napja - 2007- november 21.
  • - A Közvélemény
  • - Sikeres de eredménytelen
  • - Folytatód(hat)nak a tárgyalások
  • - 2007. december 15-17
  • - A LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok közleménye
  • - A köztársasági elnök visszaküldi a törvényt
  • - A népszavazási kezdeményezés
  • - Az aláírásgyűjtés
  • - A kormány mindeközben...
  • - Egy másik népszavazás
  • - Az aláírások leadása
  • - A meg-nem-tartott népszavazás utóélete
A társadalombiztosítás védelmében
Amikor a népszavazás előre várt végeredménye nyilvánosságra került, akkor senkinek nem lehetett felőle kétsége, Magyarországon megváltozott valami. Senki nem tagadhatja többé, hogy hazánkban a "szociális leépítés" politikájának nincs többsége. Mindenki tudja - kivéve a magyarországi sajtó információira szorult szegény honfitársainkat -, hogy Schröder németországi szövetségi kancellár is mindenekelőtt a vizitdíj miatt bukott meg, amikor a német szakszervezetek minden hétfőn az utcára vitték a tiltakozó dolgozókat több száz településen. Hónapokig!

Ebből a tiltakozásból született a WASG mozgalom, amelynek az egyesülése a Balpárttal, immár Oskar Lafontaine vezetése alatt, elég szavazatot vett el a szociáldemokratáktól ahhoz, hogy nagykoalícióra kényszerüljenek konzervatív ellenfeleikkel, annak ellenére, hogy ez utóbbiak - szemben minden ellenkező híreszteléssel - nem javítottak az eredményükön. Ha ez történt a dúsgazdag Németországban, ugyan mi más történhetett volna a bajba jutott Magyarországon. Igaz, hogy az itteni tiltakozásnak nem a (nálunk alig létező) radikális baloldal látta hasznát, hanem a konzervatív jobboldal, de ez mellékes.
A kezdeményezés megmutatta, hogy a finom gúnnyal kezelt "civil társadalom" azért nálunk is erős, hogy a "civil társadalom" fontos részét jelentő, úgyszintén félvállról vett szakszervezetek képesek hatalmas mozgósításra - Nyugaton is több embert tudnak harcba vezetni, mint ahányat tagdíjfizetésre rábírni: egyedi kampányokban igenis sikeresek a szakszervezetek, bár folyamatos működésű szervezetekként főhet a fejük - , és hogy a politikai pártok érdekelt része (esetünkben: az ellenzék) ehhez csatlakozni kénytelen, ha nem akarja elveszíteni a népszerűségét.
Ez valódi demokratikus jelenség: itt a viszonylag erőtlenek, a pénztelenek, a csekély vagy semmilyen politikai képviselettel nem rendelkezők kényszerítették akaratukat a gazdag, befolyásos, nagy hatalmú csoportokra, s nem utolsósorban: az államra.
Természetesen senki nem állíthatja, hogy a szakszervezetek - elsősorban a LIGA Szakszervezetek és a közben vele egyesült EDDSZ, de mások is, így pl. a Humanista Mozgalom, a Védegylet - mindezzel mintegy "megoldották" az egészségügy problémáit. Nem, ezek a problémák továbbra is fönnállnak, ahogyan fönnállnak a felsőoktatás problémái is. Sem a hálapénzzel támogatott (tehát távolról sem ingyenes), ám omladozó, rothadozó-penészedő, eszköztelen kórházak nem lettek jobbak, sem az intellektuális rangját vesztett, mindenfajta tudományosságtól egyre távolabb álló tömegegyetem nem lett célirányosan használható a tandíj eltörlésével.
Nem, a népszavazás csak megakadályozta a problémák - nézetem szerint - rossz, téves, antiszociális megoldását, és elégtételt vett arrogáns, népmegvető (szerinte "népnevelő") gesztusai miatt a kormányon. Az antidemokratikus, antiplebejus, népellenes gesztusvilágot mindig elutasítja a közvélemény, ha alkalma van kifejeznie önmagát - és helyesen teszi.
A Magyarországon ma kiéleződött politikai harcban kevesen veszik észre, hogy nem aszerint - vagy legalább nem elsősorban aszerint - kell megítélnünk politikai konfliktusok kimenetelét, hogy kinek hoz azonnali hasznot (ebben az esetben a politikai jobboldalnak, bár ez fordított esetben ugyanígy történhetett volna), hanem annak függvényében, hogy egy-egy ilyen megnyert akció gyarapítja-e a közjót, gazdagítja-e a politikai kultúrát, ad-e olyan további irányt a közéletnek, amely társadalomerkölcsi szemszögből helyeselhető, vagy nem.
Meggyőződésem, hogy a társadalombiztosítás piaci alapra helyezését, későbbi privatizálását megakadályozó népszavazás - amelynek politikai iránya mellesleg megegyezik Barack Obama amerikai elnök irányvételével, tehát igazán nem nevezhető nagyon vakmerőnek - mindhárom tekintetben pozitívumokat hozott. Hálásak lehetünk a tiltakozás, aláírásgyűjtés szervezőinek (és a nem túl szokványos módon eljáró alkotmánybíráknak: "szükség törvényt bont"...) annak ellenére, hogy a népszavazási kampány során - ahogy mondani szokás - kétes elemek kapaszkodtak föl a diadalszekérre.
A "tb-mentők", azaz a LIGA Szakszervezetek és segítői azzal is lökést adtak a magyarországi közéletnek, hogy életet leheltek a "globális közjavakról" folytatott vitába. Soha nem értetődött magától, hogy a föld, a víz, a levegő piaci tranzakciók tárgya lehet. Ennek mindig voltak korlátai, és e korlátok lebontását akadályozzák, lassítják a Seattle-ben az ezredfordulón megindult új szociális mozgalmak. Az új szociális mozgalmak kétségbe vonják, hogy a kultúra élvezetét-használatát szűk határok közé szoríthatja a magántulajdonnak a ritka agresszív, "szerzői jogoknak" nevezett válfaja (ezek persze többnyire kiadói és médiakonglomerátumok "jogai"), hogy természeti létezőket (például géntípusokat) magántulajdonba lehessen venni.
És mindenekelőtt kétségbe vonják, hogy magánjogi, polgári jogi és közjogi lehetősége állhasson fönn annak, hogy idegen tulajdont "képezhet" az emberi test. Az emberi test szuverenitásának, a szubjektum szándékától egyedül való függésének az abszolút volta csak a közjónak alárendelt, a profitmotívumtól teljességgel elválasztott egészségügy lehet a kezese. Csak ebben a keretben dönthető el demokratikusan az a sok-sok biopolitikai dilemma, amellyel szembe kell néznünk: a génsebészet, a klónozás, a szervátültetés és a "szervkereskedelem", az eutanázia, az abortusz kérdése, az öregekkel, a betegekkel való bánásmód problémái. Az emberi test idegen tulajdonba kerülésének tilalma befolyásolja a prostitúció kérdésének - nem ide tartozó - megítélését is, de a fizikai mozgás abszolút szabadságának (migráció) politikai "határkérdéseiről" tomboló politikai vitát is.
Annak az (egyébként a hatályos alkotmánnyal összhangban álló) követelésnek az érvényesítése, hogy mindenkinek joga van a lehetséges legjobb egészségügyi ellátásra függetlenül attól, van-e pénze vagy nincs, megindíthatja a múlhatatlanul szükséges biopolitikai vitát és a "globális közjavakról" szóló beszélgetést, amelyet Magyarország sem úszhat meg, s amelyet nem is szabad elkerülnie.
Ha ez lesz a népszavazás kihatása - és nem marad meg mulandó politikai sikernek, amely csak konzerválja a magyarországi egészségügy nyomorúságát, s amely az egészségügyi ellátásokat és szolgáltatásokat aránytalanul sűrűbben és magasabb színvonalon használó fölső és középrétegek előnyét konzerválja e területen is -, akkor joggal mondhatjuk: ez siker volt.
Még nem dőlt el, hogy így lesz-e. A magyarországi dolgozóknak nemcsak az az érdekük, hogy az egészségügy ne legyen "fizetős" (hiszen ma is "fizetős", csak illegálisan, a paraszolvencia közbejöttével), hanem az is, hogy testi épségüket minden módon megőrizhessék. Ki kell harcolni a hatékony munkavédelmet, rá kell szorítani a tőkét az egészségre káros munkafajták átalakítására vagy megszüntetésére, és mindenekelőtt: rövidíteni kell a munkaidőt.
Az emancipációs küzdelmek örök, ismétlődő tanulsága: a harcok öszszefüggenek. Nincs olyan bérharc, amely ne volna egyben az emberi méltóságért, a testi egészségért, a lelki épségért, a szabadságért való tusa. Nincs olyan "filléres" konfliktus, amely ne volna egyben erkölcsi.
Ezt az egy harcot - némi szerencsével - a magyarországi dolgozók a más okokból is népszerűtlen kormánnyal szemben könnyen megnyerték. De ez csak a kezdet. Lesznek olyan fontos harcok, amelyekben nem biztos a középosztálynak a jelen körülmények között nélkülözhetetlen támogatása. Ez pedig csak akkor lesz lehetséges, ha lesz olyan értelmiségünk, amely - hosszú szünet után - ismét a munkásság törekvései mellé áll.
Tamás Gáspár Miklós
készült a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal támogatásával © 2009 Liga Szakszervezetek (www.ligaszakszervezetek.hu)  IMPRESSZUM       SolutionLive © 2004 -